"A négy sor." Mi már csak így hívjuk a pinot noir ültetvényünk alsó részén azt a négy sort, ahol február környékén egy érdekes kísérletbe vágtunk. A pinot noir (sokszor röviden PN-nek is rövidítik, amit angolszász körökben egyszerűen "pí-en"-nek ejtenek) egyébként az egyik kedvenc szőlőfajtám, rajongok érte, egyértelműen különleges adottságai vannak. Ráadásul nagyon sokoldalú! Gondoljunk csak bele: létezik-e még egy olyan fajta, amiből egyszerre készítenek a rusztikusabbtól a kifinomultig, szépen rétegzett, izgalmas vörösborokat, könnyű, illatos-málnás rozékat, ritkábban friss-ropogós fehéret, vagy egyáltalán nem utolsó sorban elegáns és kifinomult "blanc de noir" pezsgőket? Mégis ki cserélne egy ilyen "joker" fajtát egy másik, teljesen ismeretlen szőlőfajtára? Ráadásul olyanra, amiből igazából csak egyetlen egy ültetvény létezik a világon, nincs hozzá még szakirodalom, nem lengi körbe évszázadok alatt felhalmozott tradíció és tapasztalat, az emberek nem is igazán hisznek benne. Természetesen én! :)
Ahhoz, hogy az első látásra őrültnek tűnő döntés racionálisabb oldalát is meg tudjam világítani, tovább kell árnyalnom a képet a pinot-ról. Ha a pinot noir-ra, mint szőlőfajtára gondolunk, akkor a laikus képzeletében teljesen jogosan egyetlen szőlőfajta jelenhet meg, melynek szőlőjéből a fent említett borstílusok bármelyike, az elvárt minőség mellett egy erre alkalmas helyen bármikor elérhető. Egy fajta, amit ha telepíteni szeretnénk, akkor csak felkeressük kedvenc oltványosunkat, és egyszerűen pinot noir-t rendelünk. Ha azonban a kedvenc oltványosunk jó is a szakmájában, akkor vissza fog kérdezni, mégis milyen pinot-t szeretnél?
A pinot különösen hajlamos a mutálódásra, sok más fajtával ellentétben rengeteg különféle klónnal rendelkezik, melyek közül néhány tulajdonságaiban és viselkedésében annyira különbözik, hogy akár egymástól teljesen idegen szőlőfajtáknak is gondolhatnánk őket! Más klónokat használnak vörösbor készítésre Burgundiában, másokat pezsgőkészítésre Champagne-ban. A köztudatban a legismertebb klón a 777-es burgundiai klón van jelen, ezt tartják a legalkalmasabbnak a klasszikus pinot noir vörösbor készítésére, sokan ezt is keresik Magyarországon. Tavaly, amikor még nem is sejtettük, hogy nem sokkal később egy nagy pinot ültetvény kerül majd a birtokunkba, klónokat keresgéltem esetleges későbbi pezsgőalapanyaghoz. Ilyen például a Bollinger ültetvények nagy részét képező 386, 743, champagne-i klónok még: 521, 779, 792, 870, 872, 927, vannak német, gesenheim-i klónok is, mint például a GM18-as, és lehetne napokig sorolni és foglalkozni a témával... (A fentebbi képen néhány klón fürtje látható, forrás: www.langetwins.com)
A nagyjából 1,1 hektáros vendégházas dűlő, melynek egyik felébe szántam volna, teljesen déli fekvésű terület, egész nap körbe süti a nap, már kora februárban kellemesen langyos tud lenni a levegő, ha épp napsütéses, tiszta időhöz van szerencsénk. Úgy voltam vele, hogy ha nem is sikerül megfelelő alapbort előállítanom majd, mindenképpen jobb savtartó fajtákat keresek, melyek ennek ellenállnak, de valahol éreztem, hogy nem való oda a pinot. Kísérletnek viszont jó lett volna, mert a többi területre biztosan nem pinot telepítettem volna. Most, fél év múlva már teljesen máshogy látom a dolgokat, biztosan nem telepítenék ilyen helyre pinot-t, legyen az bármilyen extrán savtartó klón! Ennyit jelent, ha az ember ott van a helyen. Emellett persze sokat olvas, helyi emberekkel beszélget, és ami a legfontosabb: megpróbálja megérteni a hely sugallatát, hogy az milyen fajtát kíván, melyen keresztül leginkább képes lesz átadni "mondanivalóját".
Úgy érzem egy kissé nagy hévvel túlzottan elkanyarodtam a pinot irányába, de ennyi talán kell ahhoz, hogy megértsük azt, hogy a fajták, azon belül a klónok és a helyek milyen összefüggésben állnak egymással. Egyszóval nem mindegy tehát, hogy milyen terroir-on, milyen klónt telepítünk, mert innentől kezdve nagyon kötöttek lehetőségeink arra nézve, hogy abból majd milyen stílusú borokat készíthetünk. Ez egy izgalmas téma, erről később majd lehet írok is egy külön bejegyzést. Még annyit itt leírnék, hogy az én szerény véleményem szerint, jelenlegi tudásommal és helyismeretemmel azt gondolom, hogy a pinot noir a tőle igen gyakran elvárt klasszikus burgundiai vagy champagne-i formájában nagyon nehezen tud megjelenni itt, a Szent György-hegyen és Magyarországon is. Talán azért is, mert nem ez az igazi hazája, nem ide tartozik. Bár ha egy kicsit északabbra tekintünk, a Mátrában Losonci Bálint, Nadapon Szentesi József vagy pedig Egerből Lőrincz György mesteri kezeikből kerülnek ki olyan tételek, melyek ezt a tényt, mint kivételek, eléggé erősítik. Ezek zseniális tételek. Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő klónt telepítették a megfelelő helyre, megfelelő a művelési mód, és nagyon precíz a szüreti időpont. (A képen épp Lőrincz György, a St. Andrea tulajdonosa és borásza ellenőrzi a pinot fürtöket Egerben, forrás: www.wineterroirs.com)
A második egyszerű ok pedig az, hogy érdeklődésem középpontjában azok a régi magyar fajták, vagy ezek génállományát továbbhordozó keresztezett fajták állnak, amelyek már régóta itt vannak a Kárpát-medencében, és a badacsonyi borvidéken. A harmadik pedig az a nem titkolt cél, hogy megtaláljam azt vagy azokat a fajtákat, melyek ezen a helyen stabilan képesek a számomra megfelelő minőségű hagyományos pezsgők vagy habzóborok készítéséhez megfelelő alapborokat adni. Ez egy nagyon hosszú út lesz, amihez rengeteg kísérlet szükséges. Mindkét gondolatról fogok majd idővel részletesen írni, csak legyen türelmetek kivárni! :)
Akkor kanyarodjunk is vissza a mi kis "négy sorunkhoz"! Adott tehát az, hogy hozzánk került egy nagy, becsléseim szerint hozzávetőlegesen 35 ezer tőkés, viszonylag jó állapotban lévő ikertőkés, kordonos művelésű pinot noir ültetvény. Erről a mennyiségről jelenleg azt gondoljuk, hogy nagyon sok nekünk pinot-ból, még akkor is, ha "elméletileg" változatos stílusra is képes lehet különböző metszéssel, zöldmunkával és szüreti időpontokkal. Most ezekkel is kísérletezem, aminek végeredménye a szüret után valamelyest tovább szofisztikálhatja a bennem kialakult képet a pinot-val kapcsolatban.
Az ültetvény jó állapotú, ezért ilyen esetekben a fajtaváltást megkísérelhetjük átoltással is. Ennek előnye az, hogy ahelyett, hogy kivágnánk, újratelepítenénk, és innentől kezdve várnánk legalább két évet az első szüretre, átoltásnál az új fajta szőlője már a következő évben szüretelhető. Így ha még nem is olyan mennyiségben, de mindenképpen egy évvel hamarabb kóstolható a kísérlet első bora, ami sok-sok kísérlet esetén nem egy elhanyagolható tényező! Másrészt azért is előnyös az átoltás, mert az új fajta vesszője egy stabil, kialakult, idősebb gyökérzetet kap. Ez például összefüggésben áll az évjárathatások enyhítésében, azaz egy idősebb tőke évről-évre kiegyensúlyozottabb termést, mustfokokat, savat képes produkálni a termésben. Másrészt idősebb tőkéről komplexebb, a terroir jobban megmutató bor készíthető. Ez utóbbiról most nagy port kavaró gigászi diskurzusok hallhatók a különböző konferenciákon (pl. tavalyi Kékfrankos Nap), és hosszú elmélkedések olvashatók a bloggerek tollából is (pl. Jamie Goodie cikksorozata). Én egyelőre még elmélkedem ezen, hogy hol lehet az igazság, mitől lesz koncentráltabb egy idősebb tőke bora. Ez mindenesetre egy megfigyelhető jelenség, az hogy miért van így, majd később boncolgatjuk. A lenti képen a négy sor egy héttel ezelőtti állapotát láthatjátok, a saját képeket most már igyekszem kattintható, nagyítható formában publikálni. Ahogy látjátok pipacsokban itt sem szenvedünk hiányt!
A kísérletező kedv, az ültetvény és végül az út, azaz az átoltás, adott. Azt pedig, hogy milyen fajtába vágtam először a fejszémet, természetesen csak képletesen szólva :), a következő részből megtudhatjátok...
Hmmm, azt hiszem, hogy ez a zárás egy elég jó írói stilisztikai eszköz lehet arra, hogy a figyelmet (ha esetleg lenne), fenntartsam. Azt hiszem alkalmazni fogom még! Ti mit gondoltok erről? :)
Na jó, megnyugtatok mindenkit, nem kell olyan sokat várni majd a folytatásra!
