"A négy sor." Amióta megírtam az előző részt már eltelt jónéhány hét, igyekszem is utolérni magamat, de nagyon nehéz, ritkán jut időm és a nap végén még energiám, hogy írjak pár sort. Közben a napok és a hetek telnek, a természet halad előre, beszámolni való pedig lenne bőven. Folytatódjon hát a négy sor története!
Február elején Balatonfüreden jártam az Anna Hotelben. Nos, nem! Mielőtt hirtelen félreértés történne, most tisztáznám: az Anna-bál júliusban kerül megrendezésre! Bálozás helyett, mint friss és eltökélt önjelölt szőlész-borász, a XXXIV. Országos szőlész-borász tanfolyamra látogattam el. Korai indulás a ködös, még alvó Budapestről, a Balatonhoz közeledve pedig már szikrázó napsütés, a közelgő tavasz első lehelete. Aztán persze jött még kemény másfél hónap a télből, de erről akkor még mit sem sejtettünk. Az év első balaton partja, életem első szakmai rendezvénye, szőlész-borász zöldfülűként.
Szikrázó napsütés Balatonfüreden február elején
Az első előadás-szekció utáni rövid szünetben a folyosón a badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet fajtakísérleteivel lehetett ismerkedni, kóstolgatni. Itt találkoztam először a tavaly hivatalos állami elismerésben is részesülő, új, keresztezéssel előállított szőlőfajta, a "Zervin" borával. A fajtát, hasonlóan a Zeushoz és a Zengőhöz, az Ezerjó és a Bouvier szőlőfajták keresztezéséből állította elő Király Ferenc a 60-as évek végén, eddig a Badacsony 15 (B.15) hibridjel alatt futott, a fajta nemesítésében részt vettek még: Kiss Ervinné és Bakonyi Imréné. A Zervin nevet a fajta kiemelésében és kiértékelésében főszerepet kapó Kiss Ervin után kapta, amit a név elején még kiegészítettek egy "Z" betűvel, hogy hangzásában is illeszkedjen a Z-betűs Zefír-Zengő-Zeusz-Zéta sorozatba.
Az első kóstolás után, ami nekem egyből szembetűnő volt, főleg a többi, más fajtákből készített évjárattársai mellett, nagy, de finom, vibráló savszerkezete, amely szájban magasra és hosszúra ívelte a kortyot. Alkoholja még a tavalyi, kemény aszályos évben is csak 12%-ra emelkedett, az alapanyag 18,8 magyar mustfokkal lett szüretelve. Aromatikája meglehetősen visszahúzódó, neutrális, halvány citrusos-őszibarackos vonal, nagyon vonzó, jól iható. Ennek ellenére mégsem egyszerűen felfedezhető, érzek benne egy egyfajta mélységet, apró finomságokkal tűzdelve, amit a néhány kóstolásom után még nem tudok leírni. A kutatóban ez a tétel egyébként mikrovinifikációs körülmények között készült, így bár a bor nagyon profin volt elkészítve, ha jobban megismerjük a fajtát, akkor sejthetően ennél csak többet lehet kihozni belőle. Összesen talán ha három palackot sikerült elhozni belőle, a készlet mára már zárolva lett, gondolom a későbbi érési vizsgálatok miatt. Már az első alkalommal megmagyarázhatatlanul nagyon közel került hozzám ez a fajta, azt hiszem, hogy útjaink találkoztak, meglátjuk majd, hogy hogyan folytatódik, az előző részben megismert négy sort tehát erre a fajtára oltottuk át.
Elgondolkoztam azon, hogy hogyan lehetne még jobban megismerni ezt az új fajtát? Beugrott, hogy talán érdemes lehet utánanézni annak, hogy mit is tudunk egyáltalán a szülőkről? Logikusan gondolkodva azt feltételezzük, hogy a két szülő előnyös tulajdonságait örökölhette az új hibrid fajta, lássuk, hogy ezek mik lehetnek!
Először kezdjük a Bouvier-vel! Az 1900-as évek elején vagyunk, Clotar Bouvier (1853-1930) osztrák bankár, lelkében borászember az akkor még osztrák, de ma már Szlovéniához tartozó hercegovščak-i birtokán fedezi fel a fajtát, melyet először keresztezésre használ fel saját oltványiskolájában, majd oltványokat is elad Szlovéniába és Ausztriába. A DNS származási vizsgálatok azt sejtetik, hogy a Bouvier valamelyik Pinot fajta (Pinot blanc, Pinot gris, Pinot noir) és egy másik, ezidáig ismeretlen szőlőfajta természetes kereszteződése. Németh Márton, a szőlőfajta-ismeret kutatásban valamint a klónszelekció témakörében nemzetközi szinten is elismert szőlőtudós szerint ez az ismeretlen fajta feltehetőleg a Zöld szilváni, a Pinot fajta pedig a Pinot Blanc lehetett.
Bouvier
A leírások alapján alacsony, megbízhatatlan hozam jellemzi, ellenálló a téli fagyok ellen, de a lisztharmatra, a peronoszpórára és a botritiszre meglehetősen érzékeny. Bora tüzes, finoman fűszeres, de általában könnyű és lágy karakterű, könnyen lehet savszegény. Jelenleg Ausztriában és Szlovéniában (Ranina néven) a legelterjedtebb, nálunk Egerben találhatunk ültetvényeket. Ausztiában a Sturm, azaz az édes fehér must legfontosabb alapanyágat adó fajta, de a fajta elterjedtsége az elmúlt tíz évben közel negyven százalékkal csökkent. Szlovéniában pedig főleg a magyarországi határhoz közel eső Podravje régióban találhatjuk meg, itt autochton ez a fajta. Forrásaim szerint említésre méltó Ranina-kat a Radgonska Gorica és a Steyer borászatok szortimentjében találhatunk, sajnos még nem volt szerencsém kóstolni ezeket. Sort kerítünk rá!
Ezerjó. Régi magyar fajta, melyre számos neve is utal. Ezt olvasom az egyik forrásban: Budai fehér, Budicsin, Cirfandli, Fehér bakator, Fehér budai, Fehér sajgó, Hárslevelű, Korponai, Mátyok, Romándi, Stálóci, Szadocsina, Szádoki, Szátoki, Zátoki... Cirfandli? Hárslevelű?? Hirtelen összeráncoltam homlokom. Ez biztosan nem lehetséges! A Jancis Robinson féle "Wine Grapes" biblia aztán kitisztítja a képet: "Hárslevelű should not be confused with Ezerjó even though they share the synonym Budai Fehér ('white of Buda')." Itt tehát csak a névütközés esete áll fenn, mindkét fajta nevei között a Budai Fehér előfordul, ami a bizonytalanságot okozhatta a másik forrás szerzőjénél. Ugyanígy a cirfandli is csak tévedés lehet, az Ezerjónak semmi köze nincs a Pécs környéki cirfandlihoz. Talán érdemes lenne újra átnézni ezeket a legújabb származási vizsgálatok alapján.
Legnagyobb felületen a Móri és az Ászár-Neszmélyi borvidékeken találjuk meg. A leírások alapján bogyói könnyen rothadnak, hajlamos botritiszesedésre, a hideg téli időjárásra érzékeny. Bora enyhén illatos, de inkább neutrális, kemény, határozott savak jellemzik, hosszú fehérbor. Ha Ezerjó, akkor szerintem Miklóscsabi vagy Maurus.
Térjünk vissza mindezek tudatában a Zervinre, a Badacsonyi Kutató a következőképpen írja le a fajtát: termőképessége nagy, téltűrése közepes, peronoszpórára és lisztharmatra közepesen érzékeny, rothadásnak jól ellenáll, bora pedig savas karakterű, jó savtartó. Érdekes, hogy a leírások alapján az új fajta rothadásra és a betegségekre való érzékenysége sokkal kisebb, mint a felmenőké. Ezt jelenleg nem teljesen értem, ennek majd utána kell járnom, el kell mélyednem abban, hogy hogyan is működik a keresztezés, nemesítés. Esetleg az olvasók között lenne olyan, aki ezt meg tudja magyarázni?
A borvidéket és az országot járva a borászok szemléletében sokféle hozzáállást érzékeltem. Sokan francia fajtákat ültetnek, például arra hivatkozva, hogy erre van kereslet, ezeket ismerik az emberek. Jónéhányan, ezzel nagy felhördülést keltve, olyan fajtákat hoznak be, amelyek soha nem voltak Magyarországon vagy a Kárpát-medencében, de úgy érzik, hogy a hely hasonló klimatikus adottságokkal rendelkezik, mint a fajta eredeti hazája. Egy páran már jóideje azon fáradoznak, hogy újra megtalálják azokat a fajtákat, amelyek mindig is itt voltak velünk. Egy részük olyannyira konzervatív, hogy teljesen el is zárkózik azoktól az új, hibrid fajtáktól, amelyeket ezek keresztezéséből hoztak létre.
Még nem tudom, hogy melyik lesz pontosan az az út, melyet következetesen követni fogunk, mint ahogy még most azt sem, hogy végül nálunk, a mi dűlőnkben, ezeken az átoltott tőkéken milyen bor születik majd ebből a névlegesen magyar-osztrák, de igazából ízig-vérig kárpát-medencei frigyből...
A folytatás hamarosan következik...
Felhasznált források:
- Jancis Robinson, Julia Harding, José Vouillamoz: Wine Grapes
- Hajdu Edit: Magyar szőlőfajták
- Bényei Ference, Lőrincz András: Borszőlőfajták, csemegeszőlő-fajták és alanyok
- http://www.szbki-badacsony.hu/
- http://www.szbki.pte.hu/
- http://www.geschichte-des-weines.de
- http://www.matkurja.com/projects/wine/wines/white/radgonska-ranina.html
