Azt hiszem, nincs is annál jobb, mint főzés előtt kisétálni a kertbe egy kosárral, és csak úgy leszedni a hozzávalókat. Nincs sorbanállás a kasszánál, és még csak nem is kell a mögötted várakozók véres tekintetében gyorsan visszaszaladnod, mert elfelejtetted lemérni a paprikát az esti lecsóhoz.
Na jó, nem ez az elsődleges ok, hogy miért is jobb a saját. A szuperekkel és hiperekkel egyébként is mindig hadilábon állok, ha húsról, zöldségről vagy gyümölcsről van szó. Mint ahogy az embernek kell, hogy legyen egy hentese a közelben, akiben megbízik, kell hogy legyen egy zöldségese is, különben rághatjuk esténként a gumirépát. A legjobb persze az, ha tudjuk, hogy honnan származnak alapanyagaink, melyek majd az asztalunkra kerülnek.
Miközben én elmélyedtem a szőlőben, apuék elkezdtek csinálni egy szuper kis konyhakertet a ház mögött. Külön hozattunk érett trágyát, és egy kis öntözőrendszert is kialakítottunk. Paprika, paradicsom, uborka, padlizsán, cukkini, bab, kapor, petrezselyem, karalábé, izlandi spenót.
Ezek közül most a cukkini az abszolút győztes, képtelenség leállítani! Mondhatjuk, hogy a cukkini betört a konyhánkba, és szinte alig tudjuk egy napra elfelejteni. Salátába, serpenyőben, oliva olajon megtekerve, tésztán, tejszínes szószban. Az előző héten egy pár napra azért mellőztük már, aminek hatására a cukkinik hatalmas tökökké nőttek. Néhány napja leszedtem ezeket, de most viszont úgy tűnik, a hanyagolás hatására meg is állt a "cukkini-gyár". Talán megsértődhetett... Ezekből a termetes méretű cukkinikből egyébként csak tökfőzeléket tudok elképzelni, de egyelőre csak egymásra pakolva dekorációként végezték.
A talaj, ami itt van a ház körül eléggé agyagos, apu egyszerűen csak "lekvárnak" nevezte el. Ha rákezd az eső, a felső réteg megázik, de az alatta lévő kemény marad, ha pedig rálépünk, akkor könnyen csodás, Pljuscsenko-t megszégyenítő piruetteket vághatunk. Tavasszal gyakran kerültem olyan szituációba, hogy autóval oldalazva tudtam csak lecsúszni a ház előtti lankán a dűlőútig, képtelen voltam irányba fordulni a járművel. A paradicsomok karózása is külön szám volt, a karókat a végletekig kellett hegyeznem, hogy valamennyire bele tudjam verni az előtte két napig áztatott földbe. Úgy tűnik, nem is minden növény szereti az itteni talajt, például a padlizsánunk egyelőre nagyon keserves, a paradicsom is lassabban kap erőre, mint máshol. Talán néhány év után már tudni fogjuk, hogy mi az, ami működik, illetve a humuszréteg is vastagabb lesz a művelés hatására. Jövőre tovább bővítjük a zöldségek körét, illetve a virágos kertben egyre szaporodnak a különböző fűszernövények is: rozmaring, négy féle bazsalikom, kakukkfű, és a zöme még most jön!
A másfél hektárban, ami a házat övezi a szőlő mellett bőven akadnak gyümölcsfák is. Két-három hete még a rózsabarackot szedtük, amennyit tudott, anyu be is főzte lekvárnak. Van többféle őszibarackfa is, amiből most főként hideg krémleveseket készítek, de ezek is lassan leértek. Beindultak a fügefák, ontják magukból az érett gyümölcsöket, úgyhogy most már a barackkrémlevesbe is került néhány szem. A legtöbbet frissen tálalom, például nagyon jól mutat kecskesajtok, érlelt sonkák közt vagy épp egy jó adag tiramisu mellett, nem mellesleg ízben is nagyon passzol! Kacsingatunk a fügepálinka és egyéb fügelikőrös történetek felé is, Szlovéniában, Brda-ban kóstoltunk ilyet, amikor Janko Štekar-nál jártunk. Azóta is a hatása alatt vagyunk! Van néhány csodás almafánk, körte és szilva is, amiről hamarosan tudunk már szüretelni, sok a diófa is, és a manduláról már ne is beszéljünk, ez külön írást fog kiérdemelni! Apu próbálkozni szeretne kiwivel is, talán épp be tud érni itt, a szubmediterrán lejtőkön.
Tiszta river cottage, nem? :)
(Az utolsó fotó Hugh-ról a www.radiotimes.com-ról származik.)
