Łódź (ejtsd: "vudzs") a harmadik legnagyobb város Lengyelországban, 2009-ben 742 387 lakost számláltak. Igazi fejlődésnek 1820-ban indult, amikor a város csatlakozott az ipari városok hálózatához. Ekkor azonban hirtelen rekordszintű robbanás következett be, alig negyven év leforgása alatt a fejlődő munkalehetőség hatására a népesség a százszorosára nőt. Egész jó vagyok Wikipedia-olvasásban, ugye?
Egy régi ipari városról van tehát szó, a belvárosban számos komoly gyárépülettel, ilyen például a Biala Fabryka, azaz a "Fehér Gyár", amely a város egyik ismert szimbóluma. Van, ahol a kihalt vöröstéglás gyárépületek sora a belvároson belül egy egész saját "városkát" alkot, itt autóval akár fél órát is könnyen elbolyonghatunk, anélkül hogy lakóházat vagy élő embert látnánk. Igen, bevallom, egyszer eltévedtünk... De mentségemre szóljon, hogy minden sarok pontosan ugyanúgy néz ki, és mindenhol az az érzésem volt, hogy itt már valamikor jártunk!
A gyárépületek egy része úgy néz ki, mintha ötven éve teljesen megfeledkeztek volna róla, az omladozó, graffitizett homlokzatokon pókhálós, betört ablakok éktelenkednek. Az épületek közt lebontott épületrészek után megüresedett, elgazosodott telkek, máshol sötét kísértetiesen elvadult parkerdő, koszos aluljárók. Másik felét viszont már szépen felújították, azóta puccos lofthangulatú éttermek és nagyvilági rongyrázó bárok hívogatják vendégeiket. Igen, természetesen nekem is módomban állt kipróbálni egy ilyet, ki nem hagyhattam volna!
Júliusban Magyarország meghívást kapott a 2013. október 11-13. között a harmadik legnagyobb lengyel városban, Łódź-ban megrendezésre került Natura Food kiállításra, mint kiemelt, díszvendég ország. Én a Szászi Endrétől kaptam a megtisztelő felkérést, hogy ha esetleg gondolom, akkor segítsek nekik, amire persze azonnal igent mondtam, és még a testvérem is csatlakozott segítségnek. Bár mi már a kezdetektől ökológiai gazdálkodást végzünk, de nem vagyunk még minősített öko birtok, azért úgy gondoltam, nagyon jó tapasztalat lenne végigcsinálni egy ilyen kiállítást és persze közelebbről megismerni a lengyel fogyasztókat is. Endre a szüreti időszak miatt inkább úgy döntött, hogy a pincében marad, így Henit, a feleségét és a fiúkat, Endit kísértük el az úton.
Magyarország részéről a szervezési feladatokat a Vidékfejlesztési Minisztérium kapta, akik a rendezvény idejére a kiemelt magyar stand köré egy tolmácsot is szerveztek. Ennek ellenére én a kiállítás előtt arra gondoltam, hogy mindenképpen nagyon hasznos lenne, ha nekünk lenne egy külön emberünk a standunk körül. Bár feltételeztem, hogy a lengyelek nagy része beszél valamilyen idegen nyelvet, amin persze egy pohárka bor még segíthet is, de könnyen belátható, hogy mindenki nagyobb kedvel beszélget a saját anyanyelvén. Nagy szerencsémre az egyik legjobb barátom kedvese, Mary pont lengyel származású, így megkérdeztem, és meglepetésemre kiderült, hogy ráadásul pont łódź-i, így szívesen vállalta a feladatot. Itt és most szeretném is megköszönni a segítségét:
MANY THANKS AND DZIĘKUJĘ BARDZO, MARY! ;)
Mint utólag kiderült nagy előnnyel indultunk a lengyel látogatóinknál azzal, hogy ha angolul nem tudott válaszolni, akkor azonnal megmentettük őket azzal, hogy Mary lengyelül szólt hozzájuk, és ez nagyon-nagyon sokat jelentett.
Útnak indultunk hát néhány karton borral, szent györgy-hegyi és szigligeti bazaltkövekkel, fényképekkel, amiket egész évben a szőlőben készítettem, egy tévével, molinóval, névjegykártyákkal, és egy olyan GPS-szel felvértezett modern mobiltelefonnal, amiben természetesen nem volt lementve a lengyel térkép... Az nyugtatott meg, hogy az úton Szlovákiában és Lengyelországban is elég sok helyen most építik át a kereszteződéseket, amin egy GPS sem tudott volna mindig úrrá lenni. Átkapcsoltam tehát a régi idők, szívós, térkép nélkül egy zsigulival Kelet-Európát együltő helyében átszelni képes üzemmódba, és bejött. Hölgyeim és Uraim, van még élet tehát GPS nélkül is!
Az utak, annak ellenére, hogy Mary alaposan felkészített, hogy borzalmasak, szerintem elég jók. Valószínűleg amióta nem él ott, sokat dolgoztak már ezen a lengyelek. A közlekedésben szokatlan megoldások sora tapasztalható, igazi autópályák meg hát, nem nagyon vannak. A gyorsforgalmi utak nagyjából végig kétsávosak Łódź-ig, de gyakran lámpás kereszteződések lassítják a forgalmat, ráadásul gyakran előfordult az, hogy nincsenek lámpák sem, és egyáltalán balra és jobbra kanyarodást segítő sávok. Ez akkor volt igen kellemetlen, amikor kilencvenes tempónál hirtelen előbukkant előttünk egy betonkeverő teherautó a ködben. Kissé hajmeresztő látvány volt az is, ahogy Lengyelországban a nagy erdőségek mellett végig árulták a gombákat közvetlenül a forgalmas út szélén mindkét oldalon a leállósávban.
Na de lássuk, milyen is volt maga a kiállítás! Csütörtökön délutánra érkeztünk a helyszínre, ahol már nagy sürgés-forgás várt minket. Tíz óra egyhangú egyhelyben ülés és zötykölődés után a kiállítóknak fenntartott parkolóban óriási forgalom, dudálás, kiabáló és szaladgáló emberek, ádáz harc egy gurulós kocsiért. Érdekes volt egy ilyen, "bennfentes" oldalába belelátni egy kiállításnak. A pakolás gyorsan ment, nagyjából egy óra alatt minden készen volt. Egy sör és egy gyors vacsora egy helyi vendéglőben, majd pedig zuhanás az ágyba.
A kiállítás első napja egy kicsit rendhagyó volt. Délben egy hivatalos miniszteres sajtótájékoztatón vettünk részt, amely után egy állókóstoltatást és bemutatkozást tartottunk a két másik remek borászattal, a Tokaj Pendits biodinamikus birtokkal és a hozzánk hasonlóan ökológiai szőlőművelést folytató Anna Borházzal együtt, akik egyébként a standunkon is jó szomszédaink voltak. Az öltönyös-feszengős megnyitó kötelező körei után a sorban első Szászi Endre 12-es Kabócás Olaszrizlingje törte meg a jeget, és formálta át szépen lassan egy laza, baráti beszélgetéssé. Már csak egy halkan parázsló barbeque asztal hiányzott mellőlünk! A sort Stefan Wille-Baumkauff (Tokaj Pendits) folytatta az ugyancsak 12-es Krakkó-dűlő Furmintjával, majd pedig Anna (Anna Borház) fejezte be, ha jól emlékszem, a 9-es Hétvölgyi Táltossal, ami egy szép Cabernet Sauvignon-Merlot házasítás.
A délután folyamán aztán volt, aki workshop-ot tartani ment, volt, aki inkább nézte ezeket, de mi inkább maradtunk a standunkon. Az első napon valahogy nehezen indult az egész. A látogatók gyér száma, emellett pedig a komoly érdeklődők hiánya estére már eléggé lelombozta a kedvünket. Késő délután fele talán jobb lett a helyzet, de nagyrészt iskolás csoportok, néhány komolytalanabb érdeklődő lézengtek csak. Folyamatosan arra összpontosítottam, hogy a szombat biztosan jobb lesz, vagyis jobbnak kell lennie!
Az első nap egy gálavacsorával ért véget, aminek a korábban már említett, vöröstéglás gyárépületből átalakított lofthangulatú Gronowalski bár és étterem adott otthont. A túlpuccos vörös bőrkanapékat, a tolongó tömeget, és az ehhez párosított viszonylag egyszerű svédasztalos felhozatalt gyorsan feledtette az a fergeteges magyar est, amit Kubinyi Júlia népdalénekes, a Zagyva Banda, Berecz István (Breczpity) és a Czifra táncegyüttes táncosai hoztak. Juli és a zenekar fantasztikusak voltak, de én leginkább a táncosokból és főleg Breczpityből éreztem azt a fajta elementáris, "igenis-élünk-és-élni-akarunk" erőt, amit manapság már ritkán tapasztal az ember a szürkülő, városiasodó világban. Magával ragadó érzés volt látni azokat az elemi történeteket, amiket a pásztorbotoló, legényes és verbunkos táncok meséltek az egy méterre ülő lengyel közönség számára, úgy, hogy nem volt szükség tolmácsra. Hiába ment a bárban a kijelzőkön a lengyeleknek gondolom méltán fontos lengyel-ukrán meccs, a közönséget azt hiszem igazán magával ragadta a tánc, amely magáról az életről szól. Miközben a magyar virtus a szivarszobában vígan folytatódott, mi egy érdeklődőnek egy kicsit kóstoltattunk, majd pedig zuhanás az ágyba.
A második nap, azaz a szombat szerencsére már teljesen más volt, mint a péntek. Csak úgy ömlöttek az emberek a standunk felé, rengeteg volt az érdeklődő, és ezek között számos borértő ember is megfordult. Fantasztikus volt a frontvonalon átélni és érezni azt, hogy tényleg létezik az ún. lengyel-magyar barátság és nem csupán a történelemkönyvekben olvasható. Néhány lengyel látogató el is mondta magyarul: "Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.", mi pedig a lengyel verzióval válaszoltunk, amire aztán - főleg néhány pohárka olaszrizling mellett - nagy buli keveredett körülöttünk. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a borokkal kapcsolatban is, a Balatont mindenki ismerte, sokan mesélték, hogy voltak Badacsonyban is, és régi emlékek felidéződtek a borok megkóstolása után.
Tízből legalább öt ember első kérdése volt az, hogy van-e édes vagy félédes bor. Tízből heten mindenképpen csak vörösbort akart kóstolni, és amikor megtudták, hogy nincs félédes vörös, akkor elbizonytalanodtak. Persze, amikor elmondtam, hogy van száraz vörös, mégpedig nem is akármilyen, a 12-es Szászi Cabernet Sauvignon (!), akkor azért kivétel nélkül tettek egy próbát, és megkóstolták. Ilyenkor látni kellett volna az arcokat, kivétel nélkül mindenkinek nagyon tetszett, le voltak taglózva! Itt is megállapítható volt, hogy az emberek csupán azt keresik, amit ismernek. Volt aki úgy jött oda hozzánk, hogy "Önök Tokajból jöttek? Lehet itt tokajit kóstolni?", mire mi mondtuk, hogy nem, mi máshonnan, de nálunk is érdemes a borokkal próbát tenni. Jópáran ilyenkor kijelentették, hogy nem, ők csakis tokaji édes bort szeretnének inni, természetesen ilyenkor szívesen átirányítottuk őket a közeli tokaji frontokra. Természetesen volt néhány arc, akiről már messziről látszott, hogy potyázni jönnek, megitta a borát, aztán ment is tovább, nem érdekelte semmi más.
Azért szombat délután és vasárnap elő-elő bukkantak páran olyanok is, akik már komoly szakértelemmel mozgatták a poharakat. Ilyenkor előkerültek a bazaltkövek a vitrinből, a szortiment kifinomultabb darabjai a hűtőből, és azok a komoly kérdések is, hogy például mit is jelent az a gyakorlatban, hogy bio, hogyan műveljük a szőlőt és hogyan készül a bort. Ezeknek nagyon örültem, főleg akkor, amikor a kóstolás után, az őszinte szavak után megjegyezték azt is, hogy nagyon jók a borok, és nagyon drukkolnak nekünk! Délutánra bekukkantott hozzánk a spanyol származású Carlos González-Tejera séf is, aki odáig volt a Szászi borokért, és a sous vide-álás (így kell ezt magyarul írni? :)) rejtelmeibe és titkaiba avatott be minket. Henivel majdnem háromnegyed órát beszélgettek különböző receptekről, amelyeken keresztül megismerhettük kalandos életének néhány érdekes jelenetét is.
Szombat estére aztán a magyar szervezés jól összerántotta a magyar csapatot, amely a nap végén a szálloda halljában verődött össze jó hangulatban, hogy egy komoly sörházat vegyen célba, amely a többféle helyi csapolt sörön túl, ezekhez arányosított méretes csülköket és nemkülönben tehetséges felszolgáló hölgyeket is ajánlott. Miközben a nap már lement a sötétben a csapatot erősen megtizedelte a Łódź főterén rendezett zenés-lézershow miatt összegyűlt nagy tömeg, de persze végül sikeresen odaért mindenki, és a literes korsók hatására gyorsan jó hangulató mulatság alakult.
A vasárnapunk a szombatihoz hasonlóan ugyancsak jól alakult. Időközben felfedeztem a legjobb barista standot is a kávés szekcióban, a cappuccino-juk egyszerűen zseniális volt. Csodálkoztam is magamon: én, aki világéletében ristretto-s, de legalábbis espresso-s voltam, most nem akartam mást, mint ugyanazt a cappuccino-t még egyszer és még egyszer. Később ők is felfedezték, hogy nálunk pedig jó bor található, így beindult a cserekereskedelem! Vasárnap estére, a két előző kimerítő este után, már csak egy kis plázázás maradt, és ugyancsak zuhanás az ágyba...
A kiállítás egyébként elég nagy volt, tetemes mennyiségű kecske, juh és egyéb biosajtos volt, lekvárok, csoki, mézpezsgő, minden, amit csak el lehet képzelni. Nem is igazán tudtam bejárni, néhány helyen voltam csak, ami úgy megfogott a nagy forgatagból. Ezek közül egy üdítőitalos vállalkozás volt az, ami igazán megfogott. A rebarbarás limonádéjukat egyszerűen tökéletesnek találtam, mert nem túl édes, természetes alapanyagokból készül, a termék ötletes és remek a design. Hoztam is belőle azonnal négy üveggel, sajnos Magyarországon egyelőre nem kapható, de nálam megkóstolható!
Szóval jó volt!
