Ezidáig, ha valakinek meséltem a hegyről és az itteni életről, mindig elmondtam, hogy itt semmihez nem hasonlítható csend van. Lentről a rétről halljuk a tehenek bőgését, fentről a magasan köröző héják vijjogását. Néhány hete viszont ahogy a szüreti időszak beköszöntött, felgyorsult minden körülöttünk, és a hegy egy komplett csatamezővé alakult. Mély, mellbevágó ágyúropogástól visszhangzanak a szőlők, autóriasztókhoz hasonlító fülsüketítő éles sípolás szüntelenül, őrült dudálás, a távolban pisztoly durran.
A madárveszély mostanra csúcsosodott ki, pedig eddig azt gondoltuk, hogy ebben az évben talán az átlagnál kevesebb seregély találja meg a környező szőlőket. Most azonban úgy tűnik, hogy a nagy harc még ezután következik. Ráadásul a gond az, hogy a szőlő a szokatlanul hűvös (az elmúlt évekhez viszonyítva szokatlan) időjárás miatt rendkívül lassan érik, lassan veszti savait, ezért sokáig kint kell hagynunk mindent, ha abból harmonikus bort szeretnénk készíteni.
Ma, ebéd közben Szászi Endre figyelmeztetett telefonon, hogy itt vannak a dögök. Mire kinéztem, már nem sok mindent láttam, de úgy döntöttem, hogy levonulok az autóval a szőlőbe, és meglátjuk, hogy mi lesz. Legfeljebb fotózgatok egyet. Nem kell mondanom, hogy a délutánunk nagy részét a madarak riasztásával töltöttük, ahány eszközzel csak bírtuk!
Általában a Szigliget felé vezető út irányából indítják a rajok a támadást, délután öt óra körül. Ilyenkor taposom a gázt a terepjáróban, száguldok lefele a szőlő melletti füves terepen, a felhőhöz közeledve pedig két kézzel nyomom a dudát. Pont úgy, mint amikor a templomból a lagzi helyszíne felé már a "velkám pálinkán" ábrándozva autókázgat az ember, csak ilyenkor nincs se előtte, se utána násznép. A madarak a dudálásra eddig valamennyire elbizonytalanodnak, de ma úgy tűnt, az éhségük ennél már erősebb. Épp csak megrebbennek a levegőben egy kicsit, pár másodpercre más irányt vesznek, de aztán újra vissza, a szőlő fele.
Egy ideig körözgetnek a szőlő felett, sűrű labdaformájú ködbe tömörülnek, majd egyszer csak elindulnak lefele. Egyre gyorsulva, mint a rakéták, úgy csapódnak egymás után a sorokba, onnan pedig mint a szikrák a köszörűről pattannak kifele, és emelkednek vissza a magasba. Közben mi csak nézzük, hogy hát ennyi a szőlőnek és az egész éves munkának! A megsértett fürtökön a bogyókból a lé ráfolyik a többi bogyóra, ami ezután nagyon könnyen megrohad, és az egész egyben lefolyik a kocsányról. Szerencsére olyan helyeken támadnak elsősorban, ahonnan már leszedtük szerdán a pinot-t, a másodtermés van csak fent, úgy látszik már annak is van olyan cukortartalma, ami a kedvükre való.
Sajnos azonban úgy tűnik, hogy ezek a támadások napról-napra egyre csak fokozódnak majd. Ma már a rajnai rizling ültetvényre is lecsaptak, ezért most odatelepítettük a tartalék gázágyunkat. Ez egy olyan szerkezet, melyben van egy SIM kártya, egy gázpalackra van csatlakoztatva, hozzá egy akkumulátor, és telefonhívásra durrant egy hatalmasat. Talán ez a leghatékonyabb védekezésünk most, de félek, hogy egy idő után ez is hatástalan lesz.
Egyébként kint, a terepen autóval száguldozva kergetni a seregélyeket, csatákat így megnyerni egy igen felemelő érzés! Valahol feléleszti a férfiemberben a harcost, megemeli az adrenalinszintet. Ahogy ott állsz egyedül, feléd közeledik a több száz vagy ezer rendezett sorban repülő madár. A hatalmas sötét felhőtől körülötted minden elsötétül. Egyik kezed a duda, a másik a telefon felett. Arcod rezzenéstelen, izzadó ujjaidat megtekered, kilazítod, készenlétben tartod, mint a sheriff a pisztolya fölött. A hátad mögött a sivatagi szél egy száraz ördögszekeret görget át.
Szóval én élveztem. Kérdés, hogy a szőlőből mi marad, mire odaérne, hogy megérett.
